1828. április 19-én született Zsolnay Vilmos, a nagy formátumú pécsi gyáralapító, a magyarországi kerámiaipar megújítója.
Zsolnay Vilmos talán apjától, a kiváló üzleti érzékkel megáldott, sikeres nagykereskedőtől örökölte kiapaszthatatlan vállalkozókedvét és szakmai eltökéltségét, bármi légyen is annak tárgya. Hihetetlenül invenciózus és energikus ember volt, bármihez nyúlt, olyan elképesztő szenvedéllyel ásta bele magát az adott szakterület tanulmányozásába és fejlesztésébe, legyen az sárgadinnye-termesztés, szőlőművelés és borkészítés, vasútépítés, nagykereskedés vagy fazekasság, hogy minden kezdeményezését rövid időn belül sikerre vitte. Imádott kísérletezni, új technológiákat és tudományos eredményeket felkutatni és meghonosítani, ha kellett, külföldről hozott szakembereket, gyárában tanoncképzést indított, és maga is folyamatosan tanult. Ennek az elhivatott szenvedélynek köszönhető, hogy noha fiatalon leginkább a festészet vonzotta, nagykereskedő apja elvárásának eleget téve előbb alaposan kitanulta a kereskedőszakmát, majd rövid időn belül felfuttatta saját nagykereskedését, a Bazárt Pécs főterén, később pedig átvette bátyja, Ignác tönk szélén álló kőedénymanufaktúráját, hogy megmentse a teljes csődtől. Noha akkor még nem tudhatta, ezzel a lépéssel a majdani Zsolnay porcelánbirodalom alapjait fektette le.
Vilmos a rá jellemző energiával és elhivatottsággal vetette bele magát ezúttal a fazekasság mesterségébe: geológiát és földtant tanult, végigkutatta a Pécs környéki agyaglelőhelyeket, türelmesen kísérletezve a különböző agyagfajtákkal, majd később nem volt rest kémiai és égéstechnológiát tanulni, hogy új alapanyagokat és mázakat fejlesszen ki. Közben külföldről szakavatott mestereket szerződtetett, és az egykor halódó manufaktúrát fokozatosan tőkeerős, korszerű gyárrá fejlesztette, és megkezdte előbb az épületkerámia – a saját fejlesztésű pirogránit –, majd a fajansz és a porcelán gyártását. Innovatív szellemisége kiváló üzleti érzékkel párosult, amit már az 1873-as bécsi világkiállítás visszaigazolt: az ott bemutatott építkezési kerámiái, valamint a leányai, Teréz és Júlia tervezte, magyaros motívumú díszedényei kitüntetést szereztek, és a szakma külföldön is felfigyelt a Zsolnayra. Kutatásait és fejlesztéseit ezután is céltudatosan folytatta, és ennek eredményeként az 1878-as párizsi világkiállításon teljesen új, addig nem ismert alapanyagból készült művészi termékekkel állt elő. Az eljárás lényege az volt, hogy porózus cserépre magas hőmérsékleten olvadó ólommentes mázt vittek fel, a díszítéshez pedig alacsonyabb olvadáspontú, színezett mázt alkalmaztak, amely az égetés során kissé beolvadt az alapmázba. Ezt az új, kétféle technológia egyesítéséből születő többrétegű anyagot nevezték el a korabeli szakemberek porcelánfajansznak. Zsolnay a találmányával nemcsak a világkiállítás aranyérmét, hanem a francia Becsületrendet is elnyerte.
Az új technika utat nyitott termékei művészi színvonalának fejlesztéséhez és sajátos stílusának kialakításához. Ez a stílus a magyaros motívumok mellett döntően a perzsa és török kerámia hatását tükrözte, és leánya, Júlia tervezőmunkáján alapult. Ekkoriban tervezte Zsolnay Júlia azt a védjegyet is, amely évtizedekig a gyár népszerűsítését szolgálta. Az öt torony mellett, amely Pécs német nevére utalt (Fünfkirchen) a három betű a három testvér (Teréz, Júlia és Miklós) nevének kezdőbetűje volt.
A technológiai fejlődésnek és a mind több megrendelésnek köszönhetően Zsolnay megtehette, hogy tervezőként – hazánkban elsőként – neves szobrász-, festő- és iparművészeket is foglalkoztasson. Épületkerámiáit a millenniumi nagy építkezéseknél előszeretettel alkalmazták a korszak nagy építészei: többek közt a Postatakarékpénztár, az Iparművészeti Múzeum, a Mátyás-templom, a kassai dóm és a pécsi posta tetődíszítése is a Zsolnay gyárból került ki.
1890-es évek elejének szenzációjaként bevezették a Wartha Vince, Petrik Lajos kémikusok és Zsolnay Vilmos által kikísérletezett eozinmázas technikát, melyből a gyár az 1896-os Országos Millenniumi Kiállításon már tökéletes szépségű, gazdag kollekcióval szerepelt.
A kezdetben pár embert foglalkoztató kis manufaktúrát Zsolnay Vilmos a századfordulóra az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb kerámiaüzemévé fejlesztette. A millenniumi kiállítás esztendejében Zsolnay gyártelepe már 10 kataszteri holdnyi területen feküdt, 3 gőzgép mozgatta harminchét féle munkagép, 120 korong és 14 égetőkemence üzemelt a gyárban, s közel 800 munkás serénykedett, köztük 170 kézifestő, hogy a gyárat elhalmozó rendeléseknek eleget tegyen. Az 1900-as párizsi világkiállítás pedig végre meghozta a gyár számára a világsikert. Szomorú egybeesés, hogy a sikerek csúcspontján, még ebben az évben elhunyt az akkor 72 éves alapító, Zsolnay Vilmos. A gyár működtetését fia, Miklós vette át. Amit azonban Zsolnay Vilmos az utódaira hagyott, az nem pusztán egy jövedelmező gyár volt, hanem a magyar kerámiaipar világhírneve, mely feltette Pécset Európa és a világ térképére.
A Zsolnay név egybeforrt Pécs nevével, mely a porcelánon kívül is olyan kulturális örökséget hagyományozott a városra, ami máig értékteremtő forrása. P. Horváth Tamás pécsi író regénytrilógiát írt a család és a gyár nem mindennapi történetéből. A 2010-es Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében pedig megszületett az új funkciókkal továbbélő épület- és intézménykomplexum, a gyönyörűen restaurált Zsolnay Negyed, mely az egyetem művészeti és társadalomtudományi kara mellett számos kulturális intézménynek ad otthont. Az akár egész napos családi programot kínáló látógatóközpontban több család- és ipartörténeti kiállítás mutatja be másfél század helyi történelmét, és itt tekinthető meg dr. Gyugyi László páratlan Zsolnay-gyűjteménye.
Kapcsolódó oldalak:
Zsolnay Kulturális Negyed
Öt torony könyv FB oldal
Zsolnay Teréz és a Zsolnay-kód
